Történetünk
A falu történetének megrázó eseménye volt a németek kitelepítése a második világháborút követően.
Az országban ez volt az egyik legnagyobb méretű kitelepítés.
Községünk német ajkú lakosságának 97%-os kitelepítése ellenére az itt maradt emberekben és gyerekeikben mindvégig élt az az igény, hogy újra közösséget alkossanak.
Hosszú hallgatás után összefogott a német ajkú lakosság,ennek eredményeként lehetőség nyílt a német nemzetiségi választói névjegyzék összeállítására és az önkormányzat megalapítására.

Céljaink

német ajkú lakosság összefogása
Tárgyi és néprajzi kultúrájának, emlékeinek megőrzése és felújítása, hagyományok, szokások felelevenítése és ápolása.

Óvodai és iskolai nyelvi nevelés
Hosszú távú terveink
- német nemzetiségi tábor szervezése
- kapcsolat felvétel testvértelepüléssel
- énekkar létrehozása és folyamatos támogatása
- a temetőben lévő régi sváb sírok rendbetétele, sírkővek felújítása
- svábbál szervezése
- adventi vendégség szervezése
Munkánk alapvetően közösségépítő és társadalmi jellegű,amit hittel,szeretettel és lelkiismeretesen végzünk. Bármilyen kezdeményezést,ötletet,gondolatot,ami a témához kapcsolódik,ami az ürömiek életét színesíti,gazdagítja,szívesen fogadunk és mindenkit szeretettel várunk.
Események
Heimatstube Német Közösségi Ház megnyitója
Öröm és büszkeség volt számunkra a Heimatstube Német Közösségi Ház megnyitója.
Német Nemzetiségi Tábor 2025
2025. június 23-27. között huszonkilenc tanulónk vehetett részt egy élményekben gazdag nemzetiségi táborban.
Ballagási díj
A hagyományainkhoz híven idén is megjutalmaztuk a ballagók közül a legjobb németes diákot.
Német Nemzetiségi Nap 2025
A nemzetiségi nap keretében az 4/a és 4/b osztályosok ellátogattak a Német Közösségi Házba.
HeimatStube Német Közösségi Ház szentelés
Nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy együtt ünnepelhettük az Ürömi Heimatstube, a Német Közösségi Ház házszentelését.
Ürömi Sváb Bál
Hosszú szünet után ismételten Svábbált tartott Önkormányzatunk, ami teltházasra fergeteges, jó hangulatúra sikerült.
Német Nemzetiségi Tábor
Június 24.-28. között, idén is megrendeztük a Német Nemzetiségi Tábort.
Német Nemzetiségi Nap az iskolában
Idén június 7-én, pénteken rendeztük meg a már hagyománnyá vált német nemzetiségi napot.
Ajándék Gerstettenből
A német Nemzetiségi Önkormányzat ajándékot kapott Gerstetten-ből. Az egykori Láng vendéglő Láng Henrich mennyétől Magda Steidl-től.


